Manifesztáció „Ante Sekulić útjain“

Májusban emlékeztünk meg Ante Sekulic életéről és műveiről, aki bizonyossan a legismertebb tavankúti író és nyelvész. Sekulić Tavankúton született, de utána több Horvátorszégi városban is élt és dolgozott, mint gimnáziumi és egyetemi tanár. A versei elkerülhetetlen része a horvát irodalomnak Vajdaságban, mely  a tanítási terv és egység részévé is vált.
A háromnapos esemény során (képgalériában látható), az iskolánkat meglátogatták a  2. Vrbovec Általános Iskola tanulói, tanárai és igazgatónője Horvátországból. Résztvettek az alkalomra kigondolt műhelymunkákban, a diákok megismerkedhettek Sekulić legismertebb verseivel, de sokat tanulhattak az ő életéről is, megismerkedhettek a gazdag szókincsével, mely a "Rječniku govora bačkih Hrvata"-ban van összefoglalva. Díszeket tanultak készíteni szalmából, mely egyenesen jellemzi Tavankút kultúrális hagyományát, az idegenforgalmi látogatás alkalmával megnézték Szabadkán a katedrálist és a zsinagógát, majd sétát tettek Palicson. A pszichológiai műhelymunka során először is szórakoztató módon ismerkedtek meg egymással, később pedig megtanulták a mások iránti megbecsülést a Tolerancia hídjai elnevezésű műhelymunkában.
Az esemény középpontja egy ünnepi műsor volt, amelyben részt vettek mindkét iskola tanulói. A vrboveci vendégek erre az alkalomra Sekulić vereit szavalták, a mi tanulóink pedig színelőadásban mutatták be Sekulić visszaemlékezését tavankúti életéről és gyermekkoráról, átfűzve az ő verseivel.
A műsor befejező részében kiosztották Sekulić könyveit a program résztvevőinek és a vendégeknek, mint emléket az első ilyen rendezvényről a mi iskolánkban.
A rendezvényt támogatta és lehetővé tette a Horvát Köztársaságon Kívül Élő Horvátokért Felelős Központi Hivatal, a könyveket, melyeket kiosztottak a műsor résztvevőinek és  vendégeinek, a történelemért és szellemiségért Ivan Antunović  Katolikus Kulturális Egyesület támogatta.

Vélemény, hozzászólás?