A Diákparlament megjutalmazta a legpéldásabb osztályt.

A Diákparlament első ülésén megfogalmazták a képviselők az ötletet, hogy a félév végén a legkevesebb fegyelmi bejegyéssel és a legkevesebb eljárással rendelkező osztályt jutalmazzák. Az első félév utolsó hetében az iskolapszichológussal együttműködve a Diákparlament tagjai a naplókat elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy a legpéldásabb a 8.b osztály, amelyre mindössze két beirás volt. Az első félév utolsó munkanapján csokoládéval jutalmazták a 8.b tanulóit és osztályfőnökét. A diákparlament döntött arról is, hogy a legtöbb beiratkozó tagozatot „bünteti”, így a 6. osztályos diákok csípős cukorkát kaptak.
A kampányt a második félévben is lebonyolítjuk, és reméljük, hogy az édes nyeremény a lehető legjobb teljesítményre ösztönzi majd diákjainkat.

Fordítás: Ibolja Vitasović

Iskolai verseny matematikából

Iskolánk emelt szintű matematika órákra járó diákjai az előző napokban az iskolai matematika versenyen mutatták be tudásukat.
A versenyen 16 tanuló vett részt: Anđela Iršević (3. osztály), Nađa Bedeković, Anja Gadžur, Teodora Evetović, Luka Mamužić és Staša Stanković (4. osztály), Hana Lebović és Andrej Davčik (5. osztály), Lucija Skenderović és Ja Filipna Stipić Rudinski (6.b), Miljana Antal, Lara Šegina és Nemanja Saulić (7.a), Lara Prćić (7.b) és Teolinda Glavaš (8.a). A diákokat a következő tanárok készítették fel: Ljubica Francišković és Zorica Lučić és a matematika szakosok: Ivana Vuković és Biljana Vojnić Hajduk. Közülük a legjobbak kvalifikálták magukat az önkormányzati versenyre.
Az iskolát az önkormányzati versenyen a következő tanulók képviselik:
Nađa Bedeković - 4.b,
Anja Gadžur - 4.b i
Hana Lebović - 5.b.

Fordítás: Ibolja Vitasović

Balint Vujkov – nagyapja tiszteletére

U četvrtak 20. listopada u 13 h, učenici naše škole prisustvovali su jednosatnoj svečanosti pod nazivom „Narodna književnost u školi u čast Balinta Vujkova - Dide“, koja se održala u dvorani Bunjevačkog kola u Subotici. Učenici su imali priliku pogledati zanimljive predstave učenika drugih škola iz Đurđina i Subotice te poslušati zanimljive glazbene točke. Osim predstava i glazbenog dijela, tijekom svečanosti učenici su se upoznali s književnim stvaralaštvom Balinta Vujkova, a u jednom dijelu programa dijelile su se brojne nagrade koje su primili učenici koji su točno odgovorili na postavljena pitanja. Na kraju programa predstavnici škola otišli su na pozornicu i preuzeli, u ime škola, zbirku „Basne i pripovijetke“ Balinta Vujkova. Lásd a képgalériát.