Olvasással a csillagokig

Március 21-én, hétfőn a szabadkai városi könyvtár szervezésében az 5. és 8. osztályos tanulók részt vettek a városi olvasóversenyen.
Az 5. osztályos tanulók közül hat tanuló és a 8. osztályosok közül pedig három tanuló vett részt. A tanulók feladata volt a könyvek elolvasása és filmadaptációik megtekintése. Szavak a Boszorkányok - Roald Dahl, Vándorsólyom kisasszony - Furcsa gyerekek – Ransom Riggs és A titkos kert – Frances Hodgson Burnett könyvekhez. A megmérettetésen hét csapat vett részt. Harmadik, ötödik és hatodik helyezést értek el tanulóink. A tapasztaltabb nyolcadikosoknak csak egy lépés volt az országos verseny elérése, mert csak az első két helyezetet elért tanuló juthatott tovább. Az ötödikesek számára ez egy őj lehetőség volt az elolvasott szöveg felmérésére és nagyszerű felkészülés a következő évre. Valamennyi diák nagy megelégedését fejezte ki a megszerzett tapasztalatokkal, és kifejezte óhaját, hogy újra részt vegyen.
A fentieket figyelemmel kisérte Morena Rendulić és Bruno Dronjić horvát nyelvtanárok, akik szintén felkészítették a diákokat a versenyre.
Sem a diákok, sem a tanárok nem mentek haza üres kézzel, hiszen Katarina Firanj bunyeváci írónő könyvét és részvételi oklevelet kaptak.

Fordítás: Ibolja Vitasović

Vélemény, hozzászólás?